|
2024-01-16 14:30:43, kedd
|
| |
| |
MEG VAN ÍRVA
megvanirva.hu
Meg van írva. Nem mi írtuk meg, de sokan olvassák. Olvassunk bele mi is, és figyeljük magunk körül mi is a megvalósulását. Nagyon igazi és tanulságos gondolatok a mai világunkról, a környezetünkről.
A "Meg van írva" kiadványa a Dunántúli Református Egyházkerület laptulajdonos kiadásában jelenik meg csaknem napi rendszerességgel. Írásaikat az általuk eddig megszerzett ismeretek, tapasztalatok, valamint a mindennapok információi alapján állítják össze. Szemezgessünk mi is belőlük! Bővebben megvanirva.hu oldalon a további cikkeik is elérhetők.
MEG VAN ÍRVA. KI OLVASSA?
2024. január 16. Szerző: Némethné Sz. Tóth Ildikó
Meg van írva. De ki olvassa? Az idei esztendő elején, egy elég fagyos januári hétfőn tíz ember ült össze a pápai Pannonia Reformata kávézójában, hogy - többek között - erre a kérdésre keressen választ.
A 2021. év elején majdnem ugyanez a tíz ember találkozott ugyanitt, bár izgatottabban és sokkal tapasztalatlanabbul, hogy megszülethessen a ,,megvanirva", ez a sajátosan dunántúli, református, jellegzetes, de sokszínű netes oldal, melyet immár három éve olvashat, akit érdekel.
Akkor is hasonló kérdések körül forogtunk: Miről szeretnénk írni? (közéleti témák, hitünk igazságai és értékei, hit és lélek erősítő gondolatok, érdekes/értékes emberek, gyülekezetek, ...) És miről nem szeretnénk írni? (amiről a hivatalos egyházi sajtó amúgy is tudósít) Milyen formában és stílusban írjunk? (elmélkedés, elemzés, ismeretterjesztés, riport, interjú, ...) És kiknek fogunk írni? (nos, ez volt a legbizonytalanabb, hiszen hogy ki olvas minket, már egyáltalán nem rajtunk múlik) Csak egy online újságot szerettünk volna, egyházszeretettel, de missziói látással és szóhasználattal, színes-változatos műfajú írásokkal.
Nagyon izgalmas és munkás időszak volt ez három évvel ezelőtt, eleinte még sok-sok zoomos megbeszéléssel. A fentieken túl ki kellett találni az oldal arculatát, a különböző rovatokat, a képi megjelenést - és egyáltalán, a nevünket is, amelyen szintén agyaltunk pár hetet. (Talán már elárulható kulisszatitok, hogy felmerült a ,,horgony", a ,,megálló", a ,,karzat" és még sok más furább elnevezés is )
Az olvasottságunkat pontosan követni, mérni talán nem is lehet. Az oldalon ugyan látszik, hogy hányan kattintottak rá egy-egy cikkre, de ez a szám ennél többet nem árul el. Az elmúlt évek alatt voltak lanyhább időszakok, és voltak többezres olvasottságú írásaink is, melyeket nagyon sokan megosztottak. Bár kommentelni a honlapunkon nem lehet, de jelen vagyunk az internetes közösségi médiában is, ott néha kapunk visszajelzést. Lájkokat, esetleg néhány hozzászólást.
A mostani találkozónk bevallottan leginkább stratégiai megbeszélés volt. Mit csinálunk rosszul? Mit csinálunk jól? Meg tudnánk-e szólítani többeket, vagy ez ennyi, kialakult az érdeklődők köre. Egyáltalán, kik olvasnak minket? Ismerősök? Kollégák? Egyháztagok vagy külsősök is?
Lehet, hogy pontos válaszunk erre sosem lesz, de néhány ötlet azért előkerült, és pár változtatási javaslat is, a tapasztalatokból kiindulva. Elbúcsúzunk a feleslegesnek bizonyult rovatcímektől, és megpróbáljuk személyesebbé tenni az újságot. Ha már az olvasókra nézve olyan nagyon sok mindent nem tudunk, de az írókról éppenséggel elmondhatunk többet is. Szóval bemutatkozunk ☺.
Tervezünk ,,vendéghetet" is, mindegyikőnk meghív valakit az írásra önmaga helyett, ezzel is színesebb és változatosabb lesz talán az a sajátos dunántúli református arc, tekintet, mellyel szeretnénk közel hajolni másokhoz, az egyházunkhoz, a világhoz, az élethez. Figyelni, megszólalni, megszólítani...
Fagyos volt az az idei januári hétfő odakint, de a kávézóban meleg fények vettek körül minket, jó hangulat hullámzott és valami elszánt elköteleződés bennünk. Nagyon sokfélék vagyunk mi tízen, de összeköt egy mély odaszánás és akarás, és Valaki, aki mindünknek a legfontosabb. És csak reméljük, de azt igen, Kedves Olvasó, hogy ez kihallatszik, bármiről és bárhogyan is írunk.
Úgyhogy szeretettel ajánljuk magunkat és továbbra is maradunk tisztelettel...
23:59 - 00:00 - 00:01
2024. január 10. Szerző: Bella Péter
Nagy a nyomás szilveszterkor az emberen. Nem, most nem arra gondolok, hogy ha a fene fenét eszik is, muszáj iszonyatosan jól érezned magad. Arról van szó, ahogy éjfélkor átfordul az óra, és nagy a nyomás, hogy azt kell érezned, innentől teljesen máshol vagy. Teljesen más vagy.
Beleszámolta a nép az óévet a sírba, és itt ez a csodálatosan gyönyörű új. Ahol minden megváltozott. És neked így is kell érezni. Pedig közben semmi nem változott. De a nyomás nagy, tényleg nagy. Hogy átfordult az átok szerencsébe. Hogy a családi zűr lemaradt és beleragadt az elmúlt évbe. Hogy a kérdéseink, amikre semmi választ nem találtunk, az újban majd kipattannak, felkiáltójelesen, maguktól.
Pogány mágia? Hogy belevarázsolom az óévbe, ami nem jó, mint egy dunsztosüvegbe, jól rácsavarom a szilvesztert, a visszaszámláláskor egy betontömböt is kötök rá, aztán elengedem a semmibe? Abrakadabra, új naptár, új élet, új én?
Naiv vágyakozás? Hogy a sok sok millió ember együtt sóhajt, majd durrant valami pezsgőt vagy rakétát, na, akkor majd minden megváltozik?
Ösztönös önbecsapás? Csak úgy, a túlélésért? Hogy ahogy egy következő ciklus elstartol, abban valahogy másképp vagyunk? Mert az úgy nem mehet tovább, ugye, adódik lendület?
Az új szakaszoknak megvan ez a hatása. Hogy azt gondolod, innentől másképp lesz vagyis én leszek másképp. Tisztalap, fehér papír, új bekezdés. Születésnapkor is, egy új tanév kezdetén. A szilveszter-újév persze a legerősebb, mivel összeadódik másokéval a te saját illúziód. Teljesen érthető. Csak valójában nem történik semmi. Ugyanazokból a sejtekből állsz, ugyanazok az emberek vesznek körül. A ruhatárad és a kocsid is megmaradt. Ahogy az álmaid, a lehetőségeid, de a kudarcaid és félelmeid is ugyanazok. Valójában a 00:01 embere pontosan ugyanaz, mint a 23:59-é. A 00:00 pontosan ugyanolyan perc, mint az összes többi.
Sajnálom, nincs varázslat. Az illúzió is csak kis ideig működik. Nem ez számít. Ez nem számít. Még ha jó érzést is ad, akkor és ott, ahogy átugrunk a következő évbe.
Közben pedig lehetséges. Újrakezdeni, másnak lenni, feldolgozni és eltemetni és valami teljesen különbözőbe elindulni. De az teljesen független naptártól, évátfordulástól, visszaszámlálástól és rakétáktól.
Nevezzük Zákeus-módszernek, jobb híján. Hogy szorít az eddigi életed, de nem tudod lecserélni, rád ragadt, te magad vagy és már hazudni is, takargatni is egyre nehezebb. Kell egy fügefa, kicsit magasabb hely, hogy szemkontaktust találj azzal, aki egyedül ebben az univerzumban tényleg tud kezdeni veled valamit. Aztán kell, hogy megszólítson, magától. És kell, hogy te engedj neki, hívd meg, oda be, a takarítatlan régibe, abba, amit lecserélnél, amit otthagynál az óévben, amit betemethetne a december romja. Aztán maradtok együtt, mágia és illúziók nélkül, szemtől szemben, párbeszédben. Aztán új leszel. Más. Újrakezded. Mert ő, a Názáreti képes rá.
Csak így működik, mióta itt járt köztünk és még a halálból is visszatérve maradt is.
Szóval szabad vagy a nagy januári új-kezdet-új-élet nyomást elengedni, szabad vagy elfogadnod, hogy semmi nem változott. És szabad vagy bármikor, bármilyen napon és órában vele valóban újat kezdeni. Mert ő kezdi azt veled. És folytatja. Folytatjátok.
ISTENNEK MEGFELEL?
2024. január 11. Szerző: Horváth Mihály
Mindenki által ismeretes, hogy az árvizeket a hirtelen, nagy mennyiségű csapadék leesése, vagy a gyors hóolvadás okozza. Földrengés is kelthet szökőárt (cunamit), amit a japánok csak kikötői hullámnak neveznek, mert a parton pusztít igazán, mivel a nyílt vízen nem tudnak feltorlódni a hullámok. Az Amazonaszon az un. Pororocat a Hold gravitációja okozza. Az árhullám olyan óriási, hogy a folyásirány is megfordul és a víz feltorlódik akár 300 km hosszan. Ezekre az áradásokra többé-kevésbé fel lehet készülni; egy részükre a sok-sok éves tapasztalatok, más részükre az időjárási előrejelzések alapján. Gátakat kell emelni, hogy megkíséreljük megzabolázni a természet erejét. Sajnos ez egy végeláthatatlan küzdelem, amelyben nem lehet lankadni. A hegyekben lakók sem vehetik félvállról a küzdelmet a természet erőivel szemben, mert őket meg a lavina és földcsuszamlás fenyegeti. Alföldi vidékeken a csapadék elvezetésének a hiánya okoz belvizet. A városokban a hirtelen lezúduló esővizet nem győzik elvezetni a csatornák, és előtörnek a szennyvíz buzgárok. Ilyen esetekben nagyon kell egy fertőtlenítés, miután a vizek visszatérnek az eredeti medrükbe.
A minap olvastam egy netes vitát az istentiszteleti zene kapcsán, hogy mi az oda való és mi az, amit végképpen el kellene kerülni. Az egyik álláspont szerint Jézus dicsőítése mindenkor csak helyes lehet, ezért mindenkor és minden formában létjogosultsága van, a lényeg, hogy szívből jöjjön. A másik álláspont nem is ezzel vitatkozott, hanem inkább az un. dicsőítés módjával, színvonalával. Nagyon szomorúnak tartják ugyanis, ha a dicsőítés az angol nyelvből szó szerinti fordítással átemelt dalok mantrázásának szinonimájává silányul csupán. Az alapból is csekély szókinccsel és 2-3 akkorddal operáló, és ugyanannak a pár szónak és akkordnak sorrendjét variáló szerzemények ugyanis nem éppen igényességről árulkodnak, ráadásul sokszor mind prozódiailag, mind pedig megfogalmazásukban igencsak furcsán hangzanak a magyar fül számára.
Nem értem a sima könnyűzenei koncerteken és mozikban sem, hogy amikor minden szakértő megerősíti, hogy a nagy hangerőn történő zenehallgatás mennyire károsítja a hallást, akkor miért kell ezt még a templomi alkalmakon is bevezetni. Persze ki van ez találva, hogy a hangerő feltekerése, egymás túlüvöltése, a gyomorban érzett basszus egy bizonyos idő elteltével hormonális extázist idéz elő, amire különösen is a fiatalabb korosztály vevő. Több törzsi vallásban az emberek a mai napig a zene által is keltett önkívületben táncolják körbe a tüzet. Szerintem a felnőttség ott kezdődik, amikor rájön valaki, hogy a hangerőt lefelé is lehet tekerni nemcsak felfelé. Az sem világos előttem, hogy a felesleges plusz hangerővel egy dicsőítő zenélésben mit szeretnének elérni? Ettől nem lesz tartalmasabb a szöveg, és a 2-3 akkord sem lesz több. A Teremtőről sem merném azt feltételezni, hogy megromlott a hallása. Azért kell így csinálni, mert más koncerteken ez így a megszokott és erre van igény?!
Sosem fogom elfelejteni azt az istentiszteletet, melyen egy győri származású, Monacoban élő anyuka gyermekeit keresztelték. A szíve, református hite és hazaszeretete visszahúzta őt egykori templomába, fontos volt neki, hogy itt legyen megkeresztelve két kisfia. A szertartás elején a francia nagypapát felkísérték az úrasztala elé. Szegény olyan esetlenül közlekedett, kereste a támpontokat a botjával. De ez nem is csoda, hiszen vak volt, rá volt utalva vezetője segítségére. Sokan susmorogtak a padokban, hogy mit is akar ez a ,,szerencsétlen" idős bácsi. Kiérve megállt, kezébe vette a fuvoláját és rákezdett egy gyönyörű dallamra. Már az első hangok betöltötték a hatalmas templomteret és elérték, meg is nyitották a hallgatóság fülét és szívét egyaránt. Nem volt szükség semmilyen erősítőre, ez a dicsőítő dallam méltó hálaáldozatként szállt a Teremtő felé. Már nem számított, hogy a bácsi mennyi idős, hogyan mozog, lát-e, vagy sem, mert a zene a fülünkön keresztül kinyitott egy ajtót a lelkünkben is. Az elején itt-ott lehetett hallani néhány, korábban még szkeptikus, de rövidesen a csodálkozástól leeső állat, ahogy koppannak a padozaton, de aztán mindenki áhítattal hallgatta a nagyapa játékát.
Református körökben elterjedt az az adakozásra való felhívó igei forma, hogy ,,a jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten". Az adakozás valójában egyfajta áldozat, amit a hívek az Úr dicsőségére tesznek. Ezeket a pénzeket vagy ráfordított közösségi munkákat a gyülekezet tagjai önzetlenül ajánlják fel, és örökítik át mindazt, ami elkészülhetett belőle és általa generációk óta. A mostani nemzedéknek is kötelessége, hogy megfeleljen az előttük járóknak, hiszen az ő örökükbe lépünk be, de még inkább, hogy az Úr kedvét lelje bennünk. Ezért kell elgondolkodni azon is, hogy az a zene/ének, mely az istentiszteleten elhangzik, vajon eléri-e azt a szintet, hogy a templomban megszólalhasson az Ő tiszteletére. Véleményem szerint nem méltó az Úrhoz, ha vásári zenebonával és mindent megengedő, mindent elnéző liberalizmussal állunk hozzá a dolgokhoz, hiszen Neki mindenből a legjobb jár.
A művészetnek van alja is, ami sajnos úgy tör a felszínre, mint amikor a belvíz felemeli a csatornafedeleket, és elönt mindent. Állandóan találkozunk ezzel a jelenséggel a médiában. A mai ember sokszor művészetnek álcázott szennyel akarja felhívni magára a figyelmet, ezt tartja saját önmegvalósítási eszközének. Én úgy érzem, hogy nem ártana homokzsákokat tenni a templom köré, hogy te, ,, szép, új világ" csak eddig jöhetsz, mert ez innentől az Isten háza. És ami nem méltó ebből a ,,művészetből", hogy átlépje a küszöböt, az nem jöhet be. A közmondás szerint a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Dante sem véletlenül veszi előre a közönyösöket a pokolban, akik nem küzdöttek az igazságért, mert nekik kényelmesebb és célravezetőbb volt, ha mindent hagytak csak úgy megtörténni.
Az út szélén azért ásnak árkot, hogy amikor az eső lemossa az utat, az árok elvezesse a kanálisba az odavalókat. Magunkat és hitünket minősítjük, ha a tiszta víz helyett megfelel nekünk a kanális tartalma is. Az élő ige évében vegyük észre, hogy a tiszta forrásból merítve lehet csak megmaradni, tisztán élni. Ha csak szemetet tudunk vinni az Istennek, akkor azt inkább ne tegyük, mert abból csak szemétdomb lesz, hiszen az üres flakonok és a használt papírzsebkendők között nem szokott igazgyöngy teremni.
Amit hálaáldozatként, dicsőítésként viszünk az Úr elé, az nem származhat lomtalanításból, és értékeinknek, emberi lehetőségeinknek, képességeinknek nem a minimumát kell, hogy képviselje, hanem a legjavát, hiszen Ő mindenből a legjobbra méltó. Mielőtt bárki is vitatkozna ezzel az állítással, gondolja csak végig mindenki, hogy mi mindent szokott kérni imáiban az Istentől! Egy közös pont van az összes kérésben: mi sohasem szeretnénk semmi selejteset, sem pedig saját mércénk szerint színvonaltalant magunknak. Akkor miért hisszük azt, hogy az Istennek meg bármi megfelel!?
KÖTELÉKBEN
2024. január 9. Szerző: Habléné Nagy Viktória
Sokan vagyunk, akik egy határozott időszakra születtünk, egy közös feladatra. Lassan, adott ütemben találkozunk egymással. Még lassabban, egészen apránként ismerjük fel egymást, egymásban azt, ami összeköt. A kötődésünk különbözik az összes addigi kapcsolatunkban megélt kötődéstől. A cél rendez össze minket, hogy köteléket alkossunk, hogy elfoglaljuk a helyünket ott, ahová elindultunk.
Gyerekkorunk óta vibrál bennünk a látás, a hallás, a tudás nyugtalansága. Ez tett mássá, emiatt gondoltak furcsának, különcnek, kiismerhetetlennek vagy kezelhetetlennek. A felismerés leírhatatlan és nehezen értelmezhető. Benne van az emberi lélek minden lehetséges zöngéje, de csak felhangjaként annak a hangnak, ami ugyanabba az irányba hív. Amikor rá merünk állni az útra, ami átível a látható világ bukdácsolásai felett, béke költözik a szívünkbe és érezzük a lépéseink közös ritmusát.
De amikor nem tudunk hinni az egységben, hanem inkább elhisszük azt, hogy csak képzelődtünk, és bizalmatlanságból, öntörvényűségből vagy hübriszből, vagy ki tudja miért, magányos hősként akarunk célba érni, csak békétlen bolyongás vár ránk.
Az egymással való közösség, az elvek, rendeltetések mentén érvényre jutó prioriás az idők során mindig fontos volt, de vannak idők, amikor még fontosabb. Mostanában ilyen időket élünk. Testvérnek lenni azokkal, akikkel egy adott időben vagyunk jelen a történelemben, akikkel ugyanaz a feladatunk, akikkel ugyanannak a hatalomnak, Isten Lelkének vagyunk az elpecsételtjei, és akikkel ugyanoda tartunk. Szemben a sodrással, az árral, vagy éppen a káoszon át.
Amerre nincs ígéreted, arra hiába van út, hiába jönnek eléd a dolgok, események, emberek, - arra nem érdemes menned, mert onnan semmi sem a tiéd. Akkor se, hogyha elveszed, ha megnyered, ha megszerzed, vagy ha megküzdesz érte. Soha nem lesz igazán a tiéd. Nincs vele dolgod. Vagy ha mégis csinálsz magadnak, azt előbb vagy utóbb meg fogod bánni.
Egyetlen út van, ami elvezet oda, ahol a kincseid vannak, a tulajdonod és mindaz, ami az idők kezdete előtt már neked adatott: az ígéret útja. Ez az út ott is ott van, ahol nem látszik: a tenger fenekén, a folyó medrében és a hegyeken túl.
NEM JÁR TEMPLOMBA, DE KERESZTÉNY, ISTENFÉLŐ EMBER
2024. január 8. Szerző: Márton Gergely
Jóravaló emberekről szokták ezt mondani, ezek a jóravaló emberek akár saját magukról is kijelentik ezt. Legutóbb éppen az a vállalkozó, aki a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Nagy-Szénás hegytetőn saját maga, akár a törvény ellenében is, állította fel újra a keresztet. Dicséretes ez a kiállás, de kár ezért a mondatért...
Ahogy sajnálattal hallom, ahogy nyilatkoznak egyre-másra híres és hírtelen emberek: én hívő vagyok, de nem tartozom semmilyen egyházhoz, felekezethez sem. Avagy: hívő vagyok a magam módján, nem kell ahhoz a pap, hogy megmondja...
A hit kérdése valóban nem csak egyházfüggő. Bárhol és bármikor szólhatunk Istenhez. És Isten is szólhat hozzánk bárhol és bármikor. De ha megindul ez a szent disputa, előbb-utóbb mégis a templomban kötünk ki.
A miértről a teológia szolgáltat jónéhány alapvetést, én nem is ismerem mindet. Szól Isten népéről, akiket összegyűjt, akik egy család Őbenne és egy jó családnak vannak közös programjai, vagy arról a szakrális ,,élményről", amit közösségben, egymás hite által erősödve élhetünk meg. Az Evangélium kinyilatkozza, hogy az egyház Krisztus teste, tehát jelenlétünkkel Krisztus testét építjük, és mi más feladata lehet egy keresztyénnek? Elé járulni az Ő egyházában, és másokat is odavezetni Ő elé. Semmiképpen nem büszkélkedni a Krisztus testének nélkülözésével, és pláne nem lebeszélni róla másokat.
De tudománytalanul is meg lehet élni, hogy templomba járni jó. Mert ott az egyetlen igazán Jóról, Istenről lehet hallani. Mégpedig úgy, hogy csak Őrá figyelhetünk, kilépve, kiszakadva a világból arra a kis időre, minden csábító, zavaró, elterelő körülményt kint hagyva. Elengedni a világi problémákat, kiszakadni a mókuskerékből. Az odaszánt időben tényleg nincs más dolgunk, mint az Igén keresztül Krisztusra figyelni, erőt meríteni belőle. Gondjaink, bajaink nem tűnnek el, megvárnak az ajtóban, de egy óra múlva újult erővel nézhetünk a szemük közé. Arról már nem is szólva, hogy a Biblia nehéz olvasmány, s bár javallott nap mint nap olvasni, de közel kerülni hozzá, megérteni a nehéz igéket igazán csak az arra elhívott, szentlelkes igehirdető segítségével lehet. Hogy ne a magunk értelmezése hatalmasodjon el, ne a ,,vak vezet világtalant" elv érvényesüljön.
És egyre inkább az is szempont, hogy a templomba, istentiszteletre járás kiállás az Ő ügye mellett. Kvázi demonstráció a napjainkban feltűnő hitélet egyháztalanítási szándéka ellen. A ,,kivagyiság" kérdésére válasz: Jézus barátja vagyok, minden vasárnap összejövünk. Hogy én ne legyek muníciója a keresztyénellenes ateistáknak.
Hitben épülni, ápolni a kapcsolatot Ővele, tudásban gyarapodni, kiállni mellette. Tevőlegesen azzal, hogy Őrá szánom az időmet. Hogy közösségben magasztalom a nevét. Valós közösségben, és nem az online álközösségben. Az nem ugyanaz.
És akad még egy ok a templomba járásra. Az, hogy Isten örül neki, ha ott találkozik velünk. Szóval, ha magadért nem is tennéd meg kedves jóravaló ember, tedd meg Őérte, aki annyi mindent megtett már érted. Nem az egyházért, nem a lelkészért, hanem tedd meg Istenért. Nem nagy áldozat vasárnap egy órát rászánni arra, aki a legnagyobb áldozatot már meghozta értünk.
NE ÖLJ!
2024. január 14. Szerző: Habléné Nagy Viktória
Nem értem, hogy aki megad időt, pénzt, fáradtságot, hogy egy szenvedő állatot megmentsen, azaz valamiképpen megérzi az élet egyszeriségének megrendítő csodáját, vagy aki elérzékenyül egy anyáknapi ovis műsoron, azaz a szemei előtt ott van ez a csoda, hogy dönthet úgy, hogy megöleti a gyerekét?
Nem, nem arra gondolok, aki a napokban átdobta a szomszéd telkére az újszülöttjét. Bár keresztényként is lehetne beszélgetni a mentálhigiénés állapotokról, és a születésszabályozás szelíd módjainak kultúrájáról, de most nem erre gondolok. Meg nem is arra, aki a halmozottan sérült gyereke sorsa felől dönt úgy, hogy inkább vállalja a döntése terhét, mintsem hogy olyan életet adjon a gyerekének, amilyet senkinek se kívánna. És nem is arra, aki számára a várandósság állapota életveszélyessé válik, és inkább önmagát választja, hogy pl. anyja maradhasson a már megszületett gyermekeinek. Meg arra se, aki erőszak útján esett teherbe. Nem ítélek. És semmiképpen nem is akarok ítélni. Csendben a számra teszem a kezem, és hálát adok, hogy nem kerültem egyik helyzetbe se. Némán odaállok azok mellé, akik igen, és magamban együtt sírok velük.
Én azokat nem értem, azokra gondolok, nem ítélettel, de elkeseredett értetlenséggel, akik azért vetetik el a gyereküket, - férfiak és nők egyaránt -, mert kényelmetlenséget okozna, mert megzavarná a megszokott ritmust, mert keresztülhúzná a terveiket, mert nem készültek fel rá, mert nem alkalmasak az anyagi körülményeik, stb.
A 4D-s ultrahang korában ne jöjjünk azzal, hogy az még ott csak egy sejtcsomó, vagy ilyesmi! Anyáink még esetleg gondolhatták ezt, de mi látjuk, hogy nem! És tudjuk is, hogy nem csak egy kellemetlen, művi beavatkozás! Akinek kétsége van efelől, nézze meg a Néma sikoly című filmet, vagy kérdezzen meg egy fehérköpenyest azok közül, akik jelen vannak ezeken a beavatkozásokon! - én most itt nem jövök a részletekkel.
A szívben és az elmében meglévő kettősséget nem értem. Hogyan lehetséges számonkérni a szomszédon, hogy kiköti a kutyáját, vagy hogy házikosztot ad a macskájának, vagy hogy kiabál a gyerekével, miközben ő meg ...? Hogyan lehet lenni egyszerre széplelkűnek, nagyon érzékenynek, esetenként az Isten irgalmát is kevesellőnek, miközben ...? Hogyan fér meg a kettő? Hogyan tudja elhinni, hogy megférhet?
Isten irgalmas. Megbocsátja azt is, amit mi a bűnbánat után sem tudunk igazán megbocsátani magunknak. Bízhatnánk Benne. Azokban a helyzetekben is, amik hirtelen megbonyolódnak, átláthatatlanná lesznek, kilátástalannak tűnnek. Bízhatnánk Benne! Hogy a javunkat akarta akkor is, amikor azt mondta, hogy
,,Ne ölj!" (Mózes II. könyve 20. rész 13. vers)
Ne ölj! Engedj utat az életnek! Majdnem azt mondom, hogy az ,,Isten szerelmére". De hát arra! Pont arra, és egyedül Rá alapozva!
Nem kell ölnöd! Megteheted, hogy nem ölsz!
(A képen egy 12 hetes magzat ultrahang képe látható. Így néztél ki te is 12 hetesen.)
SZEGÉNY GAZDAGOK
2024. január 13. Szerző: Soós Szilárd
,,Nem a mi dolgunk eldönteni, élünk-e, halunk-e. Aki él, nem tehet mást, élnie kell. Az élet olyan, mint a munka. Nehéz vagy se, nem hagyhatod félbe-szerbe. A végére kell járnod, úgy bizony."
/részlet Robert Merle: Malevil/
Egy kastély pincéjében 7 túlélő ember maradt az atomháború után. Új életet kezdenek. Más túlélők is vannak. A nagy dilemma, hogy maradjanak-e meg a fárasztó és nehézkes termelésnél, társadalmi életnél vagy felhasználva az eddig felhalmozott tudást újra indítsák az emberiség fejlődését. Ez akkor dől el, amikor kiderül, hogy több túlélő csoport is van, és ezek nem éppen szolidáriasak, hanem ragadozók és uralomra, javakra törnek. Jobb lenne megmaradni a természetesnél, de mi van, ha a többiek erősen fejlesztik magukat és uralomra jutnak. Ezért kezdődik a verseny elölről.
Most, hogy az orosz- ukrán háborúban előjöttek az atomsilók rakétázására vonatkozó tervek, ismét egyre többször hallani az atomháború fenyegetéséről. Teljesen mindegy ki kezdi, melyik nyugati ország szállítja Ukrajnának a fegyvereket, mellyel az orosz nukleáris hadászati célokat kezdik el célba venni. Ez egyértelmű háború kiterjedését fogja jelenteni.
Magyarország volt már nukleáris csapás számára célpont. Még a hatvanas években a katonai hírszerzés úgy gondolkodott, hogy egy esetleges atomháború kirobbanásakor közel félszáz légi és földi atomtöltetet kapna az ország első lépcsőben (ez később feltételezhető tizenötre csökkent). Ezek katonai célok, ipari létesítmények, és persze városok, ez az orosz gondolkodás mentén.
Budapesten a Keleti pályaudvar felett egy megatonnás bomba 90 méter mély és 390 méter átmérőjű krátert eredményez. Nagyjából egy kilométeren belül minden szerves és szervetlen anyag elpárolog. Három kilométeres gombafelhő millió celsius fok, ebből fakadó hurrikán, forgószél, radioaktív sugárzás elpusztít minden életet, és lakhatatlanná tesz azonnal kb. 5 km sugarú területet. Ezzel nincs vége. Az első sugárzási zónában öt percen belül minden ember cselekvőképtelenné válik. Négy öt nap után a sugárzásba belehalnak. A további nagyobb körökben a Dunáig, hat hét nap múlva, a még távolabbi körökben Budavár és még tovább hatvan nap múlva történne meg mindez. Közben bélrendszeri gondok és rákos megbetegedés kezdődik. Akkor nem beszéltünk a felszíni további pusztításról. Épületek összedőlnek, maguk alá temetnek embereket. Óvóhelyeken oxigénhiány alakul ki, és mérgező gázok szivárognak. Pilisvörösvárig harmadfokú égési sérülések keletkeznek. Zsámbékig első fokú égési sérülések. A nukleáris hőhullámot még Romániában is megéreznék Vajdahunyadig. Becslések szerint közel négyszázezer budapesti azonnal meghal, és további félmillió ember egy hónapon belül. Akkor nem beszéltünk az infrastruktúra pusztulásáról. Az energiaszektor, a gyógyszeripar, élemiszeripar, mezőgazdaság, vízkészletek tönkremennek. A hiányokba ismét emberek milliói szenvednek. És még csak egy töltetről beszéltünk.
Most NATO tagok vagyunk. Leginkább az orosz atom veszélyeztethet bennünket. Persze bárhol is történik atomcsapás, azt ne gondoljuk, hogy nincs kihatással az egész földre. Az érdekesség az, hogy amíg a Varsói szerződés, a keleti, szovjet katonai szövetség tagjai voltunk, az atomcsapás utánra volt kitelepítési terv is. Limitált kitelepítéssel a katonai és politikai vezetést és valamilyen logikával a lakosság egy kis részét éppen Ukrajnába telepítették volna át, Donyeckbe.
Most csodálkozunk, ha annak idején bunkereket építettek. A környékünkön is van máig működő. A komáromi erődrendszerben szellőztetéssel, áramellátással, és mindenféle szükséges eszközökkel ellátott, kiépített rendszer van. Ahová be lehetett menni, egyszer bevittek engem is. Bizonyosan van nem publikus rész is. Azt mondták, hogy a tervek szerint ide menekítenék a fontos embereket.
Azon se csodálkozzunk, hogy ma is lehet hallani, hogy vásárolnak és építenek luxusbunkereket. Ma nagy divatja van a gazdagok körében. Itt ezt teljesen komolyan kell venni, mert a nagy techcégek vezetői, ismert és kevésbé ismert emberek is komoly birtokokat vásárolnak, és építkeznek. Ezekben a szükséges vízkezelő rendszereken, levegő tisztító rendszereken kívül még élelmiszert is tudnak termelni, sőt még edzőterem és úszómedence is van.
,,Douglas Rushkoff író gyakran foglalkozik könyveiben a technológia jövőjével, őt hívta meg a világ leggazdagabb emberei közül öt személy egy közös találkozóra (...) tőle kérdezték meg, milyen módszerekkel készülne fel a civilizáció összeomlására. Többször is megkérdezték tőle, mi a legjobb módja a The Event túlélésére. Rushkoff a Survival of the Richest című könyvében úgy fogalmazott erről, hogy a The Event, vagyis Az esemény egy eufemizmus a környezeti összeomlásra, társadalmi zavargásokra, nukleáris robbanásra, napviharra vagy egy megállíthatatlan vírusra, ami mindent lerombol. Az író kifejtette, hogy a világ leggazdagabbjai tényleg tőlünk, átlagos emberektől félnek a legjobban a találkozó alapján.
Félnek tőlünk. Te, én és mindenki más, aki rájön, hogy ezek a fickók felelősek, és utánuk megyünk. Azt hiszik, hogy a technológiával távol tudják tartani a szennyezést, a sugárzást vagy a vírusokat. Ami miatt aggódnak, azok a tömegek. A menekültek. Az emberiség. Számukra mi olyanok vagyunk, mint egy zombi invázió..." /idézet noizz/
Ma a gazdag emberek (pl. Mark Zuckerberg) nekünk elképzelhetetlen mennyiségű erőforrást használnak fel a jövőbeni túlélésük reményében, a bunkereik kiépítésére. Ezzel szintén környezeti károkat okoznak, melyeket másokon kérnek számon.
Ismét kérdezem, így magamnak, miért csodálkozunk a felelős döntéshozók, gazdasági főszereplők felelőtlen viselkedésén, amikor nem nagyon érdekli őket a fegyvernyugvás, a nekünk vágyott egyszerű béke és élhető élet.
Miért gondolják emberek, hogy sebezhetetlenek, és megmenekülésük teljes meggyőződésével így csakis az érdekeiknek megfelelő döntéseiket hozzák meg, nem törődve azok következményeivel. De mégis a közvéleménynek a szemébe a humanista ember képét hintik. Mi meg bevesszük.
Az egyenlőbbek már köztünk vannak.
,,Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem."
139. Zsoltár 7-10. veresek
/Fotó: Az Oppidum nevű svájci cég 40 millió dolláros bunkerének alaprajza Northfoto/
AZ URALOM VÉGSŐ MEGVALÓSULÁSA
"...jöjjön el a te országod..." (Mt 6,10)
Amikor ezt kérjük: jöjjön el a te országod, akkor a történelem végére is gondolunk, amikor majd tökéletesen megvalósul Isten királyi uralma. Jézus felemeli az imádkozó hívő tekintetét, és megengedi, hogy ennek a világkorszaknak a végéig lássunk.
Most temérdek könny és vér folyik ezen a földön. Olykor úgy tűnik, teljesen a hazugság, az erőszak, az önzés, a kényelem, a gonoszság vette át az uralmat. Mintha Isten visszavonult volna. Ez lett az ellene való lázadásunk következménye. Nem tudjuk abbahagyni egymás öldöklését, nem tudjuk megszüntetni az éhezést és a betegségeket, tönkretesszük magunkat, egymást s a földet, amit Isten paradicsomnak teremtett. Így tudunk mi Isten nélkül uralkodni.
A hívő ember azonban eközben is tudja: a világ Ura annak teremtője maradt. Ő viszi célja felé ezt a gőgjében megszédült emberiséget, és egyszer véget vet majd minden gonoszságnak, és tökéletes mértékben megvalósul az ő szeretetének uralma.
Akkor kiderül majd, hogy az igazság nagyobb hatalom, mint a hazugság. A szeretet nagyobb erő, mint a gyűlölet. S aki már itt Isten királyi uralma alatt élt, az meglátja majd őt, és részt kap országának dicsőségében is. ,,Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán." (Jel 3,21)
Azért vár még Isten ezzel, hogy minél többen higgyenek benne, belépjenek az ő országába, s megmeneküljenek az ítélettől. Mert ez a kérés: valósuljon meg királyi uralmad, azt is jelenti: teljesedjék be a te igazságos ítéleted!
Ez a kérés tehát kiemel minket magunk körül forgó, szűk körű imádságainkból, és megtanít kozmikus távlatokban gondolkozni, az örökkévalóság szemszögéből látni és értékelni mindennapi életünket.
VÉLEMÉNY
2024. január 15. Szerző: Márton Gergely
Vannak dolgok, amik nem férnek a fejembe. Maradi vagyok, kedves olvasó, nincs mit tenni. Ilyen például az ,,influenszer". A napokban harsogta tele a világot bizonyos Szabó Zsófia, hogy ő bizony nagyon jól keres ezzel a dologgal. Ami - mint mondja - ,,még mindig nem elfogadott sokaknál, hogy ez is egy munka". Itt tudtam meg, hogy nem is vagyok olyan maradi, hisz én is a sokak közé számláltattam.
Próbáltam megkeresni, hogy mi is ez a ,,munka", de nem jutottam eredményre. Az viszont feltűnt - ahogy azt megnevezett Zsófia is bevallotta - ha nem is tűnik munkának, mégiscsak jól fizet.
Az influenszerek olyan személyek, tudtam meg, akik befolyással bírnak. Táptalaja a közösségi média. Ez önmagában még nem kell, hogy negatív hozzáállást feltételezzen, de pár kattintás után mégis kételyek merültek fel: a véleményvezérség elitje elég felszínes véleményekkel traktálja közönségét.
Maga a jelenség nem újkeletű, az emberiséggel közel egykorú. Az embernek véleménye van, és el is mondja. Voltaképpen erre alapul a civilizációnk, arra ildomos, vagy éppen nem ildomos személyek véleményeket támasztottak, ha tudták, megalapozták azokat, mások megvitatták, elvetették vagy elfogadták...
A mostani véleményvezérek szubjektuma viszont a technika fejlődésével, a mindent ellepő tömegkommunikációs térben terjednek minden akadály nélkül. Szubjektumuk csak azáltal lesz objektívvé, hogy sokakhoz elér.
Ez több okból is aggályos.
Azért, mert nem feltétlenül helyes vélemények terjednek a szabad véleménynyilvánítás toposza alatt, és átveszik a tények helyét. Lásd, már a hírek jelentős része sem a tényeket, hanem a véleményeket közli.
És azért, mert ez a véleményszabadság információs rangra emelte azt a véleményt, ami létéből fakadóan nem lehet objektív, hiszen egy adott perspektívából szemlélődik, és mint ilyen, előítéleten alapszik.
Talán ezért is lehet, hogy olyan világban élünk, ahol a legbefolyásosabb ember egy énekes influenszer, bizonyos Taylor Swift, akit a Time magazin 2023-ban az év emberének választott, és akiről kurzust indított a Harvard. Mindezt úgy, hogy - minden tiszteletem ellenére - a kishölgynek a színpadról nincs túl nagy rálátása a mindenségre.
Talán ezért is lehetséges, hogy olyan világban élünk, ahol a vélemények elnyomják a valóságot. Ha elég sokat mondják, ha elég sokakhoz elér, akkor sarokpontok lehetnek. Akár az olyan vélemények is, amelyek évezredes értékeket, alapokat bélyegeznek meg. ,,Adjatok egy fix pontot véleményt, és én kifordítom sarkaiból a világot."
Ha jól megtámogatják, akkor igazsággá nemesedhet a vélemény, és már csak azt kell eldönteni, hogy ki fizeti a számlát, ki alkotja az igazságot...
ZSEBPÉNZÉRT "SKINEKET"
2024. január 12. Szerző: Erlitz Anita
Nem az ítélkezés, inkább a döbbenet posztja a következő. Alapvetően nyitott személyiségnek tartom magam, akinek megvannak ugyan az alap tézisei, de nem csövön keresztül nézek a világra. Szeretem is, amikor újat tanulhatok, vagy új dolgokról mesélnek.
Mégis döbbenet azt hallani, hogy a zsebpénz internetes játékban megvehető ,,skinekre" kell. Mert az alap avatár ,,gáz" csak úgy önmagában. Fel kell turbózni. Ha valaki új ruhát, menő cuccot vesz az avatárjának, azzal extra előnyökhöz jut. Előbb végez a pályával, vagy az online térben játszók nem merik kihívni párbajra, mert már az öltözetén látszik, hogy milyen szinten áll a karakter, és nem érdemes vele kezdeni. Egy menőbb ,,skin", magyarul bőr, a játékban ruha, úgy 3-4000. Ft.
Hallgatom a kamasz fiúk lelkes beszámolóját és kibuggyan belőlem a kérdés: ,,Felfogjátok, hogy a szüleitek azért dolgoznak több órát, hogy ti - vagyis egy elképzelt karakter - egy internetes játékban jobban nézzetek ki?" És vajon a szülők, akik támogatják ennek az igencsak profitorientált játéknak a fennmaradását és terjesztését, ami nem mellesleg arról szól, hogy a másikat le kell puffantani, tudatában vannak-e annak, hogy ilyenkor az amúgy is alacsony és labilis önértékelésű kamasz gyerekük kételyét erősítik?
Épp elég a mindennapokban megharcolni az elfogadhatóság, szerethetőség és kinézet gondolatát, nemhogy ugyanezt éljék meg a virtuális térben is! Minden esetre az üzleti modell sikeres, és nagyon jól megragadja a kamasz nemzedék érdeklődési körét, sőt a gyermekének ,,mindent" megadni vágyó szülők pénztárcáját is.
A döbbenetem nem is erről a magatartásformáról szól, hiszen mindenki azt tesz a pénzével, amit akar, hanem inkább arról, hogy mennyire megváltozott az online tér. Eddig volt egy olyan elképzelés, miszerint egyfajta menekülési utat jelent a virtuális valóság a mindennapok kézzel fogható nehézségeiből. Kikapcsolódást és ismeretterjesztést nyújtott sokak számára, és biztos meg vannak ma is ezek a tartalmak, de alapvetően nem a fiatalabb nemzedék keresi fel őket. Jó, ne legyünk naivak, mondjuk, hogy mindig is volt olyan, hogy némi pénzért egy-egy játékban extra életet vehetett valaki, vagy hosszabban játszhatott. Mára viszont úgy tűnik, mindez kezd egy hatalmas virtuális piaccá átalakulni, ahol a séma gyakorlatilag ugyanaz, mint a való életben.
Az alap, hogy nem vagy elég jó és nem is nézel ki jól. Elhitetik, hogy a sikeresség és előrejutás kulcsa pusztán a külsőségeken múlik, és hogy pénzért bármi megvehető, vagy bárki prostituálható. Vagyis paradox módon a materializmusnak nyilván nem most, de sikerült utat törnie a virtuális valóságba.
Ha ép ésszel igyekszünk ezt végiggondolni, láthatjuk, mekkora terhet veszünk a nyakunkba és akasztunk a fiataljaink nyakába, hiszen ez azt jelenti, hogy már nem csupán ezen a síkon kell megteremtenünk a mindennapi boldogulásunkhoz szükséges anyagi hátteret, hanem egy virtuális élet sikerességét is menedzseljük, ami teljesen szükségtelen. Az ember furcsa perverziója, hogy nem elég neki egyetlen élet nehézsége, újabb és újabb platformot teremt ennek a fajta mazoizmusnak.
Létezik, hiszen van rá vevő.
Link
Mi az, ami előre meg van írva a sorsunkban és mi az, ami nincs?
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallás |
|
|
|
Címkék: boldogulásunkhoz, istentiszteletet, legbefolyásosabb, véleményvezérség, lehetőségeinknek, istentiszteleten, materializmusnak, olvasottságunkat, felkiáltójelesen, istentiszteletre, öntörvényűségből, egyháztalanítási, megállíthatatlan, tapasztalatokból, elképzelhetetlen, kezelhetetlennek, rendszerességgel, luxusbunkereket, beavatkozásokon, életveszélyessé, végeláthatatlan, szellőztetéssel, világkorszaknak, veszélyeztethet, megszólalhasson, véleményvezérek, létjogosultsága, megszülethessen, leggazdagabbjai, szóhasználattal, profitorientált, istentiszteleti, egyszeriségének, meggyőződésével, sebezhetetlenek, tudománytalanul, általuk eddig, mindennapok információi, további cikkeik, idei esztendő, elég fagyos, pápai Pannonia, kérdésre keressen, sajátosan dunántúli, hivatalos egyházi, online újságot, oldal arculatát, különböző rovatokat, képi megjelenést, olvasottságunkat pontosan, oldalon ugyan, szám ennél, Dunántúli Református Egyházkerület, Némethné Sz, Tóth Ildikó, Pannonia Reformata, Kedves Olvasó, Bella Péter, Nevezzük Zákeus-módszernek, ISTENNEK MEGFELEL, Horváth Mihály, Habléné Nagy Viktória, Isten Lelkének, ISTENFÉLŐ EMBER, Márton Gergely, Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz, Szól Isten, Bízhatnánk Benne, Mózes II, SZEGÉNY GAZDAGOK, Soós Szilárd, Robert Merle, Most NATO, Douglas Rushkoff, Mark Zuckerberg, URALOM VÉGSŐ MEGVALÓSULÁSA, Mintha Isten, Szabó Zsófia, Taylor Swift, Erlitz Anita,
|
|
Offline
